Soroksári csoportunkba az anyukák saját készítésű, egészséges étellel, itallal, gyümölccsel vagy süteménnyel szoktak érkezni, amit tízóraira közösen fogyasztunk el.
Receptgyűjteményünk:Köményes kalács - H. Molnár Anikó1/2 kg liszt közepébe öntöm az 1 bögre langyos tejben felfuttatott 1/2 élesztőt 1 tojás sárgáját 5 dkg olvasztott margarint vagy zsírt fél evőkanál cukrot 2-4 kávéskanál sót összegyúrom, és annyi tejet adok még hozzá, hogy jól dagasztható legyen (összesen kb. 1/2 liter tej kell hozzá). Addig dagasztom, míg a tészta szép egységes lesz és elválik az edény falától. Kétszeresére kelesztem (1 óra). Lisztezett deszkán óvatosan átgyúrom. Tojásnyi darabkát vágok belőle, ebből kukacot sodrok. A kukacot megcsavarom, a közepénél félbehajtom, a két "szárát összetekerem. A kalácsokat megkenem tojással, megszórom nagy szemű sóval és köménnyel. Még fél óra kelesztés és kb. 190 fokon sütöm. Karácsonyi receptjeink gyűjteménye >>> Gyömbéres keksz - Kovalik Éva Hozzávalók: Forrás: Stahl Judit - Gyors édességek (zabpelyhes keksz) Zabpelyhes-aszalt gyümölcsös süti - Sántha Erika
5 tojás
15 dkg. cukor
25 dkg zabpehely
3 dl tej
1 cs. vaniliás cukor
30 dkg aszalt gyümi (én a múltkor sárgabarackot és szilvát tettem
bele)
A teje felforraljuk és a zabpehelyre öntjük. Hagyjuk megdagadni.
Tojássárgákat a vaníliás cukorral habosra keverjük, beleforgatjuk az
aszalt gyümiket és a zabpelyhet.
A tojásfehérjéből a cukorral kemény habot verünk és óvatosan a
gyümis zabpehelybe keverjük.
180 C-on 30 percig sütjük.
Melegen nem lehet szeletelni, kicsit le kell hűteni,utána már
rendesen lehet majd szeletelgetni.
Kölessüti - Péterfi Vera Hozzávalók: 1 bögre köles 10 dkg növényi margarin 2 marék kókuszreszelék és mazsola méz A kölest 3 bögre vízben megfőztem. Összekevertem a hozzávalókat annyi mézzel, hogy finom legyen. Kikent kb. 20x40 cm-es tepsibe simítottam, nyomkodtam az egészet és 180 fokon (légkeverésen 160) bő fél óra alatt megsütöttem. Mire kihűlt szeletelhető lett. Forrás: Vera Muffin hamarosan... Bagett - Péterfi Vera: Hozzávalók 50 dkg liszt 1 tasak szárított élesztő 1 ek só pár ek olívaolaj annyi víz (apránként), amennyivel rugalmas, nem ragadós kenyértésztát kapunk. Beolajozzuk, duplájára kelesztjük Hurkát sodrunk, amit párszor maga körül megtekerünk. Liszttel behintjük, fél órát kelesztjük. 220 fokra előmelegített sütőbe alulra vizet teszünk kis tálban, majd be a kenyeret, és 10 perc után levesszük 180 fokra, majd így készre sütjük. (Kb. 30-40 perc) Citromfű és mézes mentatea - Kaiser Dóra: A teák receptje a következő: kb. 3 szál mentát ill. citromfüvet kb. 1,5 liter vízzel
leforráztam, 5-10 percig ázni hagytam, és 1-1 kanál mézet tettem
hozzájuk.
Cukkinipástétom - Kovalik Éva : Hozzávalók: 40 dkg cukkini 1 kis fej hagyma 1 teáskanál mustár 2 teáskanál paradicsompüré 2 evőkanál olívaolaj só, fél citrom leve Mossuk meg és vágjuk apróra a cukkinit, majd a 2 evőkanál olajon pároljuk puhára. Közben aprítsuk fel a hagymát. Ha megpuhult a cukkini, akkor villával nyomkodjuk össze és adjuk hozzá a hagymát és a többi hozzávalót. Könnyen emészthető szendvicskrém, 3 napig eláll a hűtőben. Forrás: W. Ungváry Renáta a Kismama babakonyhája Fűszeres vaj - Surman Vera: A fűszeres vaj receptje nagyon egyszerű: igazi vajba belekevertem apróra vágott metélőhagymát, oregánót illetve csombort. Ha áll egy pár órát, még finomabb, jobban átveszi az ízét a vaj. Padlizsánkrém / saláta - Kovalik Éva: Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 1 kisebb fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma kb. 2 dl joghurt vagy tejföl, de ezek keveréke is lehet. A csoportba kesutejföllel keverve vittem, hogy a tejérzékenyek is tudjanak enni belőle. olaj, só, bors A padlizsánt mossuk meg, vágjuk le a szárát, szurkáljuk meg tűvel vagy villával és egyben süssük sütőben 180 fokon kb. 40-50 percig. Akkor jó, ha a héja feketedik. Amíg sül a padlizsán szeleteljük fel a vöröshagymát. Először vágjuk félbe, majd karikázzuk fel. Olajon pirítsuk üvegesre a hagymát és a reszelt fokhagymát. Ha megsült a padlizsán vegyük ki a sütőből, hosszában vágjuk ketté és egy kanállal kanalazzuk ki a belsejét. Villával nyomkodjuk szálasra és tegyük a hagymákhoz. Pirítsuk pár percig a hagymával és fokhagymával, sózzuk, borsozzuk. Húzzuk le a tűzről és miután kihűlt keverjük hozzá a joghurtot, tejfölt. Ízlés szerint ízesítsük. Eper tejföllel - Péterfi Vera: Hozzávalók: 2 kis pohár tejfölt összekeverek 1 vaníliás cukorral (Dm-es, abban van is vanília), kb 30-40 dkg kis darabokra vágott eperrel és ízlés szerint mézzel. Joghurttal is lehet, úgy más az élmény :) Házi müzliszelet - Kovalik Éva: Hozzávalók: 2 csésze zab- rozs- árpapehely keveréke vagy bármilyen müzlialapot használhatunk 1 ek szezámmag 1 ek mazsola, aszalt és darabolt gyümölcsök (szilva, sárgabarack, datolya) 1 ek kókuszreszelék 2 ek őrölt dió 2 ek karobpor 1 dl méz ½ dl olaj 1 púpozott ek. keményítő 2 ek juharszirup (elhagyható) 2 narancs leve (használhatjuk más gyümölcsök levét is) A hozzávalókat összekeverjük egy tálban és a narancs levét apránként adagoljuk, hogy ne legyen folyós a müzlialapunk. Egy olajozott tepsibe öntjük a masszát és 180 fokon 20 percig sütjük. Ekkor kivesszük a sütőből és még melegen felszeleteljük. Ha kihűlt annyira, hogy a szeleteket ki tudjuk emelni a tepsiből sütőpapírra helyezzük és még 10 percre visszatesszük a pirulni. Édes keksz - Báthor Célia: 15 dkg vaj 10 dkg fruktóz v méz (picit lehet kevesebb,m ez az édesszájú változat) 1 tojás 15 dkg zabpehely 10 dkg liszt (ki milyennel, finom v teljes v vegyes is lehet) 1 kk őrölt fahéj 1/2 kk szódabikarbóna 1 csipet só 10 dkg mazsola (rumba fel lehet főzni) Szokott módon összekeverni robotgéppel: vajat cukorral habosra, majd tojás. Utána a többi, végül a mazsolát hozzákeverni. Evőkanálnyi adagokat egymás mellé tenni a tepsibe, és nedves ujjal lelapogatni. 10-15 perc alatt megsül. Akkor még puha,de mire kihűl, megszilárdul, ropogós lesz. Lusta asszony túrós rétese - Krebsz Aletta: Hozzávalók: 30 dkg liszt 20 dkg porcukor 1 tasak sütőpor fél liter tej 3 tojás pici só 50 dkg túró mazsola baracklekvár margarindarabkák a tetejére Elkészítés: Egy tálban összekeverem a lisztet a cukorral és a sütőporral. Egy másikban a tojásokat a tejjel és a sóval. Kivajazok egy tepsit, és beleszórom a „por” felét egyenletesen. Rálocsolom a tojásos tej felét, villával kicsit „megigazítom”, hogy mindenhol ellepje valamennyire. Rászórom a túrót, a mazsolát, és kevés baracklekvárt (kiskanállal kicsi halmokat). Mehet rá a por másik fele, végül a tojásos tejes keverék másik fele is. Figyelni kell arra, hogy sehol ne legyenek száraz „szigetek” a tetején, ezért villával eligazgatom. A tetejére margarindarabkákat szórok, és mehet az előmelegített sütőbe, kb. 180 fokra. Amikor a teteje már szép piros, és illata is van, akkor van kész (tűpróba nem árt). Nagyon finom! Forrás: Polcz Alaine Aszaltgyümölcsös golyók - Kovalik Éva 1 zacskó aszalt sárgabarack 1 zacskó aszalt szilva 1 zacskó mazsola 1 zacskó füge vagy datolya 2 marék puffasztott rizs vagy búza csoki: fél tábla étcsoki 1 evőkanál kakaópor 2 evőkanál barna cukor vagy méz 1 teáskanál vaj ha nagyon sűrű lenne, akkor pici víz vagy tej reszelékek a hempergetéshez lehetnek: dió kókuszreszelék tört mandula csokidara vagy amit találunk otthon :-) Az aszalványokat húsdarálón ledaráljuk, majd beleteszünk kb. 2 marék puffasztott gabonát és vizes kézzel golyókat formázunk belőlük. A golyókat egyenként hurkapálca segítségével belemártjuk az olvasztott csokiba, majd meghempergetjük valamelyik reszelékben. Hűtőben dermedni hagyjuk. Mákos süti - Sántha Erika 50 dkg liszt
10 dkg cukor 25 dkg vaj 2 tojás vaniliás cukor sütőpor Esetleg ha kemény a tészta (bár nekem nem szokott az lenni) egy kis tejföl. Az egészet összekeverjük, összegyúrjuk, majd a tésztát kívánt
formára nyújtjuk.
A töltelék lehet akármi, dió, mák, lekvár. Nekem most mákos volt,
amit cukorral összekevertem, egy kis tejjel felforraltam és citrom híján
narancshéjat reszeltem bele.
Próbálkoztam a kifli formával, de mivel nem nagyon sikerült, így
lett mindenféle!! :)))
Almás süti - Tóth Bakos Zsuzsa Hozzávalók: ½ kg liszt (1/3 búza, 1/3 rozs, 1/3 kukorica) 1 kávéskanál szódabikarbóna 1 dl olaj méz annyi víz, hogy jól gyúrható tésztát kapj (Én méz helyett 2 teáskanál Steviát tettem bele, így kb. 2,5-3 dl víz kellett hozzá) + a töltelék, ami lehet gyümölcs, kókusz, gesztenye stb. (A süti eredeti neve Lepisüti, mert az előző napról megmaradt palacsintatölteléket lehet így felhasználni.) Tojás helyett lehet többféle lisztet vegyíteni, így a különböző szemcsenagyság és a hozzáadott búza- vagy kukoricakeményítő tartja össze a tésztát. Először a száraz hozzávalókat kevertem össze, majd hozzáadtam az olajat, a vizet és összegyúrtam. Két részre vettem, az egyiket kinyújtottam, (kiolajozott-lisztezett vagy teflon) tepsibe tettem. Erre jön a töltelék. Gyümölcs alá és fölé érdemes búzacsírát szórni, ami a nedvességet felszívja. Én az almába kevertem 1 evk. lenmaglisztet és 2 evk. zabpehelylisztet, hogy összetartsa. Erre jön a tészta másik fele. Közepes tűznél világosbarnára sütöttem. (1800C-on kb. 40-45 percig) Másnap-harmadnap finomabb lenne, mert addigra a tészta megpuhulna, de nálunk gyorsan elfogy. Forrás: A 100 legjobb vegetárius étek
Fűszeres vajkrémek - Kovalik Éva:
Mentás almakompót - Tóth Bakos Zsuzsa 4 db savanykás alma Az almákat megtisztítjuk, felszeleteljük. Közben a vizet a szegfűszeggel, és a cukorral felforraljuk. Hozzátesszük a citromlevet, a mentalevelet, és az almákat. 10 percig forraljuk, a végén bazsalikomot teszünk bele. Én bazsalikomot nem tettem bele, mert most nem volt itthon, de azzal is finom, és a cukorból csak fele mennyiséget használtam. Forrás: Paprika Tv : Húshagyók Tejmentes palacsinta - Tóth-Bakos Zsuzsa
½ liter víz Tojás teljesen elhagyható allergia esetén, de ha a színét szeretnénk pótolni 2 ek. sárgaborsóliszttel vagy egy csipet kurkumával helyettesíthető. Recept innen Szilvás sárgarépa-saláta - Fekete Ildikó:
80 dkg sárgarépa
1 nagy fej lila hagyma 4 dl kefír 10 dkg aszalt szilva 4 ek salátaolaj 1 citrom leve és héja 1-2 ek méz só, bors Előző este beáztatom a megmosott aszalt szilvát, majd másnap leszűröm, kimagozom, vékony csíkokra vágom. A megtisztított sárgarépát lereszelem, megsózom. A hagymából egy diónyi darabot fokhagymanyomón átnyomva a kefírbe keverem. Hozzáteszem a mézet, citromhéjat, citromlevet, salátaolajat, sót, borsot. A maradék hagymát karikákra vágom, megsózom és 10 perc után hozzákeverem a sárgarépához. Beleforgatom az aszalt szilvát és a kefíres mártással átkeverem. Lefedem és 3 órára hűtőbe teszem, de akár 1-2 napig is érhet. Jó nagy adag lesz belőle. Meggyespite - Szomjasné Czérna Kriszti:
25 dkg teljes őrlésű rozsliszt
1 cs. sütőpor
15 dkg barnacukor (néha kevesebb, attól is függ, hogy friss meggyet vagy befőttet fogunk használni)
fél vaníliarúd1 csipet só
1 ek karobpor
6 ek olívaolaj
3 ek almaecet
2,5 dl víz
A cukrot,a sót, a karobot, az olívaolajat, az ecetet, a vaníliarúd belsejét és a vizet habosra keverjük.
Egy tálban összekeverjük a lisztet a sütőporral és ezt hozzákeverjük az előzőleg habosra kevert masszánkhoz.
Sütőpapírral bélelt tepsibe/tortaformába/muffinsütőbe (éppen mi van kéznél) öntjük, tetejét megszórjuk meggyel és 180 fokra előmelegített tepsiben (légkeveréses) 30 perc alatt megsütjük.
Újhagymás köleskrém - Kardos-Bluhon Viki:
Újhagymát kis olívaolajra dobom, kis víz és só hozzá, puhára párolom. Kölest 3x-os sós vízben megfőzöm, hagymával összeturmixolom. Picit lehet borsozni. Avokádókrém - Kovalik Éva:
1 puha avokádó Az avokádót kettévágjuk, kivesszük a magját, a puha zöld húsát pedig egy edénybe kanalazzuk és villával összenyomkodjuk. Hozzáadjuk az aprított hagymát, a citromlevet, sót borsot és összekeverjük. Barna kenyérrel vagy tortilla chips-el tálaljuk.
Medvehagyma-pesto házi barna kenyérrel - Kardos-Bluhon Viki:
Zakuszka (paprikakrém) - Sántha Erika:
Hagymás-paprikás zsemle (kb. 12 db) - Kaiser Dóra:
35 dkg liszt
1 dkg élesztő 1 teáskanál cukor 1,5 dl tej vagy víz 2 evőkanál olaj 1 fej vöröshagyma 1 teáskanál fűszerpaprika só A hagymát apróra vágjuk, olajon megpirítjuk majd tűzről levéve belerakjuk a sót és a pirospaprikát. Ha kihűlt hozzáadjuk a szokásos módon elkészített tésztába. Duplájára kelesztjük, majd átgyúrjuk, zsemléket formázunk belőle, 1/2 órát megint pihentetjük, végül megsütjük. Én megszórtam lennamaggal. Forrás: Frank Júlia: Süssünk, süssünk valamit
Kókuszgolyó - Szomjasné Czérna Kriszti:
Recept innen
Padlizsánkrém II. - Kovalik Éva:
1 padlizsán
1 gerezd fokhagyma
1/2 fej kisebb vöröshagyma
1 kisebb paradicsom
4-5 evőkanál kesutejföl (Kesudiót vízzel, sóval és citromlével összeturmixoljuk míg krémes tejfölszerű állaga nem lesz)
1 evőkanál olívaolaj
só, bors
A padlizsánt sütőben megsütjük és megvárjuk, míg kihűl. Ezután kettévágjuk és a belsejét kikaparjuk egy merülőedénybe. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és fokhagymát, darabolt paradicsomot és a kesutejfölt. Fűszerezzük és botmixerrel összedolgozzuk, miközben lassan hozzáadagoljuk az olajat. Tej és tojásérzékenyek is fogyaszthatják.
Gyümölcssaláta - Kovalik Éva:
2 alma, 2 körte, 3 szilva, 1 narancs, 2 banán, 1/2 ananász
2 narancs kifacsart leve
1/2 citrom facsart leve
A gyümölcsöket kockára vágjuk és hogy ne barnuljanak először a citromlével öntözzük meg, majd a narancslevet is hozzáöntjük. Ha nagyon sűrű pici vízzel hígíthatjuk
Gyömbéres limonádé - Kovalik Éva:
2 dl citromlé 6 dl facsart narancslé 20 dkg nádcukor 2,5 l víz A gyömbérfőzethez: 3 citromkarika, 1 rúd fahéj, pár szem szegfűszeg és kardamom, 2 evőkanál reszelt gyömbér 0,5 liter víz
A gyömbérfőzethez a hozzávalókat felforralom majd hagyom kihűlni. A limonádéhoz a citrom- és narancslevet a cukorral együtt egy nagy edénybe öntjük. Hozzáadjuk a leszűrt kihűlt főzetet és felöntjük vízzel. Recept: Varga Andreától Körözött - Szomjasné Czérna Kriszti:
(minden hozzávalót ízlés szerint adagoljunk) kb. 30 dkg juhtúró (lehet vegyesen tehéntúróval is) egy közepes fej v.hagyma 20-30dkg margarin pirospaprika só bors pici őrölt kömény A margarint és a túrót jó előre vegyük ki a hűtőből, hogy könnyen tudjunk velük dolgozni. A vöröshagymát sajtreszelőn reszeljük le, keverjük össze alaposan túróval és a margarinnal, majd ízlés szerint fűszerezzük. Sütőtökös kifli - Kovalik Éva:
1 kisebb sütőtök
4 dl víz
9 dl liszt+ amennyit a tök felvesz
1 ek. só
2,5 dkg élesztő
1/2 dl olaj
A sütőtököt feldaraboljuk, kikaparjuk a közepét és sütőben puhára sütjük. Ha megsült a tök kikanalazzuk a héjából és villával vagy botmixerrel pürésítjük. Elkészítjük a tésztát. A vízhez hozzáöntjük az olajat, majd a tökpürét és a morzsolt élesztőt. Apránként a lisztet is szórjuk hozzá (annyival egészítsük ki, hogy a tészta ne legyen se túl kemény, se túl lágy) és végül a sót. Alaposan dolgozzuk össze a tésztát és duplájára kelesszük. Ha megkelt nyújtsuk kör alakúra és éles késsel vágjunk 8 egyenlő cikket. A háromszögeket tekerjük fel a szélesebb felétől haladva. A tetejét megkenhetjük tojással vagy tejjel (allergiások növényi tejjel) és 180 fokos előmelegített sütőben süssük aranysárgára (kb. 20 perc).
A recept ötlete innen: A Kismama babakonyhája W. Ungváry Renáta
Padlizsánkrém I. - Ditti : 1 padlizsán
1 gerezd fokhagyma
1/2 fej kisebb vöröshagyma
2 evőkanál majonéz
1 evőkanál olívaolaj
só, bors
A padlizsánt sütőben megsütöm ezután kettévágom és a belsejét kikaparom egy merülőedénybe. Hozzáadom az apróra vágott hagymát és fokhagymát, majonézt, fűszerezem és botmixerrel összedolgozom, miközben lassan hozzáöntöm az olajat. Pirított kenyérrel fogyasztjuk.
Fűszeres és magos kenyérlángos - Kovalik Éva:
Elkészítjük a kenyértésztát ( http://www.lll.hu/kenyersutes) . Kelesztés után kisebb lángosnyi darabokat csípünk belőle és lapogatjuk a tenyerünkkel (nem nyújtjuk). A tetejét megkenjük fűszeres olajjal vagy magok keverékében (szezámmag, lenmag, napraforgómag) forgatjuk a lepényeket. 200 fokos előmelegített sütőben kb. 20-30 percig sütjük. Fűszeres olaj: 1/2 dl olívaolaj, 1 kiskanál jódozott tengeri só, kakukkfű, oregánó, 1-2 gerezd zúzott fokhagyma A recept ötlete innen: A Kismama babakonyhája
|

